2010. jún. 23. 20:00 - írta: imagine14
Annyira örülök, hogy Te vagy a barátom. :)
2010. jún. 23. 20:00 - írta: imagine14
Annyira örülök, hogy Te vagy a barátom. :)
2010. máj. 27. 22:32 - írta: imagine14
Hiányzik. Az ölelése, ahogy megölel és belefúrhatom magam és elengedhetem magam a karjaiban, mert Ő megóv és vigyáz rám. És hiányzik, hogy kekeckedünk egymással, aminek mindig csikiharc lesz a vége, és egy csomót nevetünk én meg beütöm kezem lábam, amire aztán kapok sok puszit. *.* (és én mindig csak ezért ütöm be) Hiányzik, hogy csak nyugodtan sziesztázzunk a hintaágyban, ahol befekszem az ölébe, és azzal a tudattal alszom el, hogy Ő néha néz engem, és hihetetlen, hogy létezik ember, aki szeret engem nézni. És mikor felkelünk mindig boldogok vagyunk, mert az első amit meglátunk az a másik álmosan boldog arca. *.* :) És hiányoznak az ajkai, amik olyan finoman tudnak megcsókolni, mintha a boldogság titkát akarná nagyon óvatosan rám bízni. *.*
2010. máj. 27. 19:16 - írta: imagine14
Ez hihetetlen, hogy valaki ennyire tud hiányozni. *.* És hihetetlen, hogy ilyen aljas gondolatok tudnak az ember fejébe furakodni, mikor a távolság elválaszt minket egymástól. :( Egyre jobban szeretem. *.* Szeretem a stílusát, hogy olyan egyedi, ha valamit nem akar, az istennek se lehet ráerőltetni. :) Imádom a humorát, hogy mindent poénra vesz, és hogy olyan játékos mint egy kis gyerek. Egészébe véve olyan mint egy nagyra nőtt gyerek. Ahogy szemlélődik a világban, ahogy nyitott szájjal veszi a levegőt.. Hogy mikor gondolkodik, olyan elmélyülten teszi, hogy közben a száját is elfelejti becsukni. *.* De közben férfias is tud lenni, mikor gyengéden megcsókol és az ember érzi törődést az érintésében. És húz magához, mert nem akar elengedni. *.* Mert én sem akarom őt. Szeretem a járását, mert abban látszik, mennyire esetlen, de mégis két talpon áll és hogy laza de mégis törődő. És egyre jobban ragaszkodok hozzá így egyre elviselhetetlenebb a hiánya. Nem akarom elveszteni. Enyém a világ legnagyobb kincse és én önző vagyok és én nem akarom elveszteni. *.* Hiányzol. :(
here comes the sun - the beatles
Hű, ma egy csodálatos napunk volt!
Ugyebár, mint azt a cím is sejteti, ma vagyunk 11 hónaposak. :P És illendően megünnepeltük. ^^ A magunk módján. :) Én nem mentem suliba, mert valami OKÉV vagy akármilyen kompetencia felmérés volt, és 6 óránkból, kb kettő volt érdemi óra egy meg angol azzal a nővel, akit említésre se méltok.
Szóval kezdjük az elején. A Klinikáknál találkoztunk - Úristen mekkorát dörgött :O - én persze ma is késtem.. :D Ennek ellenére mindketten örültünk a másiknak, hisz már egy napja nem láttuk egymást!! :D Rövid élménybeszámoló után elindultunk a suliba a pénztárcámért, illetve, hogy megérdeklődjük Kis Ildikót, hogy Andrisnak hogy sikerült a matekja. ^^ Kis Ildikóba egyből belefutottunk - aki Radnaival beszélgetett... jellemző, hogy az első ember, akivel találkozunk az a tanár, aki helyettesíteni jön hozzánk -.-" :D -. Andris nem tudott meg sokkal többet, mert K.I. nagyon titokzatos. :D Úgyhogy miután a pénztárcámért felrobogtunk kértem is a titkárságon kikérőt, aki, meg is lepődött, hogy még csak 8 óra múlt pár perccel és én már kikérő lapot kérek. xD De persze megkaptam és Andrissal ballagtunk a szabadság felé. :D Persze, amíg kiértünk a suli vonzáskörletéből, addig azt hallgattam Andristól, hogy milyen betojás vagyok, mert féltem, hogy összefutok Zsadányival, akivel ma lett volna órám 2 órám. :D Mert, bár igazolva van a napom, de nem akarok olyat mondani, hogy ,,Csókolom tanárnő, ennek a napnak nincs értelme, úgyhogy inkább ünneplem Andrissal a 11 hónapunkat!". :D Szóval kicsit szórakozott voltam míg kiértünk a metróba, és már azt is megkaptam, hogy füvezek.. -.-" :D :D :D
Mivel célunk nem nagyon volt, átmeneti útitervnek azt javasoltam, hogy üljünk fel a 72esre és trolizgassunk. ^^ Élveztük is, közben elterveztünk egy rakat dolgot, pl., hogy Andrissal eljövök fényképeket csinálni - mármint a fényképek neki kellenek én meg csak vele leszek, hogy alapozzuk a hangulatot :D - meg elmegyünk egyszer a Közlekedési Múzeumba és hasonló dolgokat! ^^ Aztán megvolt az új úti cél, elmentünk az Ilka utcába. És rám tört a nosztalgia. *.* Szegény Cicát állandóan az emlékeimmel traktáltam, hogy mikor én itt laktam, még ez ilyen volt, meg az olyan, meg itt az volt, és még hogy... :D Andris be akart vinni az Ilka utca 20-ba, de az elmosódott üvegen keresztül láttam, hogy a csempe ki lett cserélve, úgyhogy úgy gondoltam inkább meg hagyom az emlékeimben úgy az ilka utca 20-at, ahogy akkor nézett ki, mikor én ott laktam. :) (na jó, igaziból féltem bemenni, kulcs nélkül :D) Visszasétáltunk a Thökölyre, ahol bementünk a 100 forintos boltba, és vettünk 160 forintért ping pong ütőt egy labdával.. xD Képzelhetitek milyen minőségi volt. Szerintem még lecsiszolva se volt az a fele, ahova egyébként gumit nem is raktak, csak a beborítatlan - és csiszolatlan - fa ékeskedett a helyén. :D De mi azért elégedetten távoztunk és felszálltunk a trolira, hogy célba vegyük a Városligetet! ^^ Le is ültünk az Állatkert előtti tóhoz és megreggeliztünk. :) Aztán láttuk, hogy a galambok és kacsák éhs pillantásokat vetnek felénk úgyhogy a 4 túrós és meggyes táskából kettőt elszórtunk közöttük! ^^ Nagyon kis édesek voltak. :D Persze 2 morzsányi idő után már az egész liget galamb serege ott volt, és a tó összes kacsája. :D Ezen kívül odarepült egy varjú is, de őt hamar elüldözték. :D Voltak kis verebek is, akik úgy kapkodták el a nagyok között a kaját, hogy teljesen meglepődtünk. :D Voltak a madaracskák között egész aranyos figurák. ^^ Akadt egy teljesen barna galamb, őt elneveztük Kávénak, és folyton úgy próbáltunk célozni, hogy elkapja, de folyton elvették előle a társai a vonzó falatokat. :D A kacsák, miután kaptak pár morzsát, szabályosan elkezdtek követelőzni, hogy ,,Hé adjál még!" csak ők ezt úgy fejezték ki, hogy a szemünkbe mondták, hogy ,,hápháp". :D Az osztogatás végére kimerészkedett két kiskacsa, akik persze csak az anyukájuk felügyelete mellett vehettek részt a lakomán. :D De pár falat után mentek is vissza a part nyugodtabb zugára, ahol anyukájuk mellett sziesztáztak. ^^
A reggelit követően elindultunk a városligeti sétánkra. :) Ami mindkettőnknek nagy élményt nyújtott, Andrisnak az épületek, hidak stb. miatt, nekem pedig, mert a Városliget szerelmese vagyok. ^^ Elmentünk a Vajdahunyad várhoz *.* a Pecsába, ahol lisztesek számháborúztak!!! :D Aztán végigsétáltunk a Kresz-parkon, ami teljesen fel lett újítva, és végül megnéztük, hogy mennyibe kerül egy jegy a Közlekedési Múzeumba. *.*
A ligetet elhagyva, villamosra szálltunk, mert nekem apuval volt találkám, ezt úgy oldottunk meg, hogy Andrisnak amúgy is postára kellett mennie, ezért megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk a Pongrácz úti megállónál. Úgyhogy felrobogtam öcsihez, ott voltam velük egy órát és mentem is vissza. Azt hittem el fogok késni, és Andris is azt hitte, de neeeem. :D Percre pontosan ott voltam. ^^ (most már kétségtelen, hogy hős vagyok.... :D)
Beszaladtunk a Reálba, ahol egy röpke 10 perc gondolkodó után kiválasztottam milyen innivalót vegyünk, aztán elmentünk a kőbányai úti mekibe, és degeszre ettük magunkat. :D Ott beszélgettünk mindenféléről és elindultunk a Népligetbe. ^^
Hű, a Népligetben rengeteget nevettünk. :D Először is, elmentünk egy ping-pong asztalhoz, hogy kipróbálhassunk a vadzsiiúúj felszerelésünket. :D Cica fantasztikus memóriájának köszönhetően meg is találtuk hamar, de a ping pong hamarosan kudarcba fulladt. xD De jó sokat nevettünk. Mert csináltunk mi mindent, csak az nem nagyon nevezhető ping-pongnak. xD Tollasoztunk, meg golfoztunk, sőt, kerültek bele biliárdhoz hasonló elemek is xD - ,,Kihegyezzem a dákód?" XD ,,Golyó a golyóra.." XD -. Mit ne mondjak a ping-pong se volt valami minőségi, én már rég pingpongoztam, Andrisről meg ennyit, hogy: ,,Egyszer nyertem egy pingpong bajnokságot. Nem jött el senki." xD És árulkodjon az asztalra tett megjegyzése, miszerint: ,, Mér' ilyen kicsi ez a szar?" xD Szóval abba is hagytuk ezt a megerőltető sportágat - ami számunkra az elgurult labda utáni hajolgatásban nyilvánult meg xD -, miután sikerült átütni a hátam mögött lévő teniszpályára a labdát. xD
Szóval, hogy fáradalmainkat kipihenjük, inkább ágynak használtuk a pingpong asztalt, és mit ne mondjak, jobban bevált. :D Aztán nem sokra rá, úgy döntöttünk keresünk egy padot, és ott szunyítunk egyet. :D De előtte töltsük meg az üvegünket a csapnál! Na most a kis spriccelésből, olyan viziháború indult köztünk én az üveggel ő egy zacskóval, hogy önfeledten rohangáltunk egymás elől. :D De végül én szívtam meg. xD Annyira vizes lettem, hogy facsarni lehetett volna belőlem a vizet. xD Szóval leültünk napozni.. :D És közben olyan felszabadult boldogságot éreztünk, mint már hónapok óta nem. *.* Míg szárítkoztunk - ki nagyobb, ki kisebb felületen... :D - egy nő hozta a kutyáját sétálni, aki rendszeresen odajött és a kút alatt levő kis bemélyedést medencének használva belefeküdt az ott keletkező nagy nagy vízbe. :D Sokszor próbáltuk odahívni magunkhoz, de Andris szerint tanítva lett, mert szinte ő szelídített minket. Ugyanis nem akart odajönni hozzánk kezdetben, aztán eljött felénk, egyszer előttünk rázta ki magából a vizet érzékeltetve, hogy nem akárhogy lehet őt megkapni. :D Aztán bátorságpróba elé állított minket. Letette elénk a frizbijét és elekezdett torkaszakadtából ugatni. Kíváncsi volt, hogy így is merünk-e játszani vele. A gazdija odaordította nekünk, hogy nem harap, játszunk vele nyugodtan, úgyhogy Andris elvette tőle a frizbit és eldobta. Kiálltuk a próbát. :D Mármint Andris, mert én fostam. :D De azért élveztük. Aztán elindultunk. :) Elkísértem Andrist az Ecserire, majd mentem haza. ^^
Csodálatos volt ez a nap az elejétől a végéig és remélem, hogy még sok ilyen szép napunk lesz. :)
Boldog 11 hónapot Cica. :) <3
Szeretlek. ^^
Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Radnóti Miklós
/1941. ÁPRILIS 20./
2010. ápr. 4. 22:33 - írta: imagine14
Wukivocabulary:
Iskola means...
wait a minute please
The word ,,Iskola" is deleted.
2010. ápr. 4. 21:08 - írta: imagine14
András üzenete:
Nah és hány évesen akarsz szülni?:P
Tündérfürt ^^ üzenete:
*hát
*az attól függ:S:D
András üzenete:
*Mitől?:D
Tündérfürt ^^ üzenete:
*hát, h mikor leszünk kész egy gyerek eltartására:D
András üzenete:
*jaaaaah:D
*De mondjuk, az nem akadály:D
Tündérfürt ^^ üzenete:
* akkor olyan 24 évesen szeretném az elsőt:)
*engem is 24 évesen sszült anyu ^^
András üzenete:
*óóó, oksiboksi:):D:D(L)
Tündérfürt ^^ üzenete:
*és te mikor szeretnéd?^^(L)
András üzenete:
*Ezt mindig is rád akartam bízni, nekem csak akkor szólj, ha csináljuk:P:P:P:P
2010. ápr. 3. 14:50 - írta: imagine14
És ismét vége van egy csodálatos pár napnak. *.*
,, Legszívesebben agyonvágnám magam "
,, Nehogy beleess a saját vödrödbe."
,,Hang vagy!" --> ciciumutogatás --> híradó
:D
imádlak ^^
2010. márc. 20. 19:31 - írta: imagine14
It's a beautiful day
Sky falls, you feel like
It's a beautiful day
Don't let it get away
(ÚRISTEN RÁJÖTTEM, HOGY KELL A LINKET ELNEVEZNI!!!!!!!!!!!)
Hűűű tengnap volt az első tavaszi randink. ^^
Az IKEA-ba indultunk hot dogért, de végülis csak egy pár kitérő után jutottunk el oda. :)
Elindultunk a börtönből suliból, és lementünk egész aaaaa Kossuth térig, mert cica, azt mondta akar meglepit mutatni. És tényleg az volt, mert az volt a terve, hogy trolival megyünk az Örshöz, méghozzá a pufiülésessel, mert azt mindketten imádjuk. ^^ Sőt, most hogy belegondolok, még nem is mentünk pufiüléses trolival, pedig lassan 9 hónapja vagyunk együtt. ^^ Na szóval leszálltunk a metróról, én meg gondoltam sétálgathatnánk, úgyhogy átmentünk azon a kis hídon, ahol Nagy Imre áll, aztán sétálgattunk a Szabadság téren, meg lefotóztuk magunkat pár irodaház ablakában (képre katt és kinyagyul) (szokásunkhoz híven :P), nyomoztam a trolivezetékek segítségével :P és végül ott termettünk a 70es megállójában. Miközben utaztunk, Andris tök érdekes dolgokat mesélt, például hogy Zugló régen még egy kis falu volt és nem tartozott a fővároshoz, és csak később lett így és akkor a városliget számított a város szélének és azért volt ott liget meg ilyesmi. ^^ :)
Aztán úgy döntöttünk, hogy sétálgatunk a Városligetben, és úristen de jó volt. *.* Elmentünk az iskolások játszóteréhez ahol az általános sulimmal annyit voltunk kinn, meg nyáron még mikor az Ilkában laktam. És elfogott a nosztalgia, mindenfélét meséltem Andrisnak. Mikor odamentünk, (igaza volt Zsadányinak a régi emlékekkel kapcsolatban) minden olyan kicsi volt, régen minden sokkal nagyobbnak tűnt. Először nem mertem bemenni, de aztán úgy döntöttem elhagyom a beszariságom és bementünk és csúszdáztam és Andrist is rávettem!! (pedig nem gondoltam volna :P), meg hintáztunk azon a hintán, ami kötélből van és utáltam mindig mert vágta a seggem. xD Aztán átsétáltunk a királydomb felé,
a Vajdahunyadváránál *.* megálltunk a hídnál, megnéztük a helyünket, ahol nyáron elég feltűnően próbáltunk nem feltűnni. xD Megnéztük a másik partot is, ahol tavaly nyáron majd megfulladtunk a nvetéstől, a kacsák miatt. :D A kacsák egyébként ott voltak. :P Várnak ránk. ^^
Aztán végül is elmentünk az IKEÁba, ahol vettünk 4 sima hot dogot kettő sajtosat és egy újratölthető 3 decis poharat 800 FORINTÉRT!!!!És igaz, hogy csak 2szer volt újratölthető a pohár, mi jó magyar szokásunkhoz tartva magunkat megtöltöttük vagy ötször - amit én biztos nem merek megtenni, ha nincs ott Andris xD - . Szerencsére Andrisnak helyreállt a a lelki békéje az evéstől így már jobban is tudta élvezni a ,,randit". :D Aztán végül kávét töltöttünk a pohárba de elmondhatatlanul pocsék volt, mert nem volt benne cukor,
( - Ja, hogy az a két kar lehet, hogy a tej és a cukor volt?
- Gondolom. xD - nevetek
- Miért, te gondoltad volna?
- Hát elég feltűnő az a két kar.
- Hát igen, de nem mertem lenyomni, mert féltem, hogy felrobban az egész vagy ilyesmi.
- xDDD )
ezért átmentünk a sugárba és vettünk fél kiló kockacukrot. xD
És elmentünk a szökőkúthoz. :P Ahol megittuk a kávénkat :P (amibe raktunk kockacukrot és felkevertük egy kengurus tollal :P), és beszélgettünk egy jó nagyot.
(,,NEKEM A TE BASZÁSOD KELL!!" * röhögő épp arra jövő anyuka a kisfiával* --> *égőőőőőőőő*XD )
Aztán mikor elkezdtem fázni, akkor bementünk az Árkádba, és bementünk a libribe, ott elnézegettünk pár könyvet, aztán egy óra múlva kijöttünk, mert nagyon melegünk volt, és Andris észrevette, hogy ami a legfelső emeletre vezet mozgólépcső a parkolóra, onnan is vezet egy még feljebb és a kíváncsiságtól vezérelve elindultunk oda. :) Na és mit találtunk? Egy kültéri parkolót, amiről kilátás nyílik az egész Örsre. *.* Gyönyörű volt. *.* Ott álldogáltunk és nézelődtünk, aztán csináltunk egy fényképet, mire odajött egy hülye fószer és elkezdett tök lekezelő és sértő hangnemben magyarázni, hogy töröljük ki, mert hogy ,, ez magánterület. Előőőőször is!" blablabla na mondom jól van, de azt hittem hogy fel fogom rúgni úgy felidegesített. Hihhetetlen, hogy egyes emberek azt hiszk, hogy ők az isten fasza. Hát basszameg a magánterületét, attól még, hogy ez magánterület szépen is el lehet magyarázni, hogy kapja be. Szóval úgy döntöttem egyszer egy poroltóval fogok mindenkit agyonvágni és az Árkád kis erkélyén fogom Andrist a világ szeme láttára megtoszni, hogy kapják be!
Szóval elmentünk onnan, és Andris hazakísért. ^^ A villamoson egymást nyaltuk faltuk - szó szerint xD - meg lukba nézőst játszottunk, meg pisifogadalmat tettünk. :P Aztán hazasétáltunk a mézeskalácsról és megalapítottuk a Super Tita Team-et. :P Meg az utcánk sarkánál tangóztunk. ^^ Szegény Andris meg majd bepisilt. *.*
De gyönyörű volt a tegnap. *.*
Szeretlek. ^^
Ettől a címtől, amit írtam az előző blogbejegyzésemhez, ihletet kaptam, szóval írtam egy verset, de nem biztos, hogy jól sikerült, de azért szívből jött neked. ^^<3
A heartbeat in the dying days:
I thought it could live forever
But the winter killed the feels after a manner
In me there was no life
All that i thought
Was just a bad lie.
All that i dreamed about
Screamed in me loud.
But i couldn’t hear
Due to my fight.
But the spring was coming
The sun begun to shine
My heart became a waker
like the moon in the night.
I started to see the good things in the life
I saw you and i feel again the true, forever love.
I started to believe that we can be together
Till’ we die in the hugger arms of lover each other.
So all that i need is
to know that you love me
and you keep in safe
the feelings inside it.
--------
Fordítás, amitől majd nem is tűnik olyan jónak xD:
Egy szívdobbanás a haldokló napokon:
Azt hittem örökké élhet
De a tél megölte bennem az érzéseket egy bizonyos fokig.
Nem volt bennem élet
Minden amire gondoltam
csak egy rossz hazugság volt.
Minden amiről álmodtam
Hangosan üvöltött bennem.
De nem hallhattam
A harcom miatt.
De eljött a tavasz
A nap elkezdett sütni,
A szívem egy ,,ébredő" lett,
mint a Hold az éjszaka.
Elkezdtem meglátni az élet jó dolgait
Megláttalak és újra éreztem az igaz, örök szerelmet.
Újra elkezdtem hinni, hogy örökre együtt lehetünk,
Míg meg nem halunk egymást ölelő karjaiban. (na jó, ez tkicsit lehet nem jól fogalmaztam xD)
Szóval az egyetlen, amire szükségem van,
Tudni, hogy szeretsz,
És biztonságban tartod
az érzéseket itt benn.
2010. márc. 5. 20:22 - írta: imagine14
Hamm, új billentyűzet hála titának. :) Szóval úgy döntöttem, leblogolom a ma délutánt, mert fantasztikus volt. ^^
Szóval már alig vártuk, hogy ennek a hétnek is vége legyen, mert az iskolából már nekünk elééééég. :D Aztán gondoltuk kimegyünk Kispestre, ahol összejöttünk, csak sajna fújt a szél, mint állat - ,, Amúgy anyut már egyszer lesodorta a szél a járdáról." ,, Hát igen, szerintem téged is elfújna. Egy 100 km/h-ás úgy elfújna mint a szél." :D - úgyhogy nem oda mentünk. Felpattantunk a HÉVre és elmentünk Cinkotáig, vagy meddig, és áá tök jó HÉVezni. ^^ Főleg Vele. :) <3 Aztán én már iszonyúan fáztam úgyhogy bementünk az IKEÁba, ahol egy százas a hot dog, úgyhogy vettünk hármat, és úgy döntöttünk, hogy mostantól a mekit lecseréljük IKEÁs hot dogra. :D És Andris tök ártatlan fejjel eszi a hotdogot, teljesen átadja magát az ízeknek, és közben a hajában volt egy teljes csík majonéz. xDDDD Mintha melírcsík lett volna. xDD Szóval nevettem egy jó nagyot! xD Olyan édes volt, kis ártatlan fejjel, mit sem sejtve arról, hogy a haja olyan, mintha leszarta volna egy galamb. xD <3 Aztán kijöttünk az IKEÁból - hozzáteszem majdnem otthagytam a táskám... :D - és átmentünk a Sugáron keresztül az Árkádba. Azért a sugár sem hagyható ki a történetből, mert szegény drágám beverte a fejét, mikor néztük az órákat. xDD És akkorát nevettem szegényen, hogy kétszer összeestem a nevetéstől, és ez is bekerül, az akárhányszor eszembejut majd, mindig nevetek rajta kategóriába. xDD Szóval cica, tudd, hogy rettentően sajnálom a fejed, sok sok puszit küldök rá, az egész világ, de főleg az én nevemben, csak hát én az ilyen helyzeteket sajnos sose tudom megállni nevetés nélkül. :D <33 Szóval aztán átmentünk az Árkádba, ahol persze egy kanyi hely se volt, és megállapítottuk, hogy nincs egy átkozott hely, ahol ingyé le lehet ülni és el lehet tölteni az időt. *szemöldökfelhúzás* Aztán végül rátaláltunk a szőkőkútra - az örök megmentőnkre -, ami most kialudt azért, hogy a szerelmünknek helyet adhasson. :P Szóval leültünk, és beszélgettünk a szőrösségről :D, meg egyéb intim témákról. :D:D:D:D Aztán tita be akart rángatni a szökőkútba. :D :P És végül mennünk kellett.. :( A villamoson megvitattunk fontos témákat, mint például az osztályunkba járó személyt.. (Andris: ,, Olyan, mint a lepra. Valahol mindig felüti a fejét." xDDDDDD) Aztán el kellett búcsúzni, de cica, már csak 6 nap 17 óra 45 perc és a karjaidban vagyok. *.*
| Talán mondanom se kell, még nem történt velem hozzád fogható. | ||
| Vavyan Fable |
|
|
Szeretlek. :)
2010. febr. 5. 22:43 - írta: imagine14
Kérlek tita, ne légy gyagya
Olyan vagy, mint egy koszos gatya.
Szeretlek én mindörökké,
Akkor is ha megőrültél.
Melletted szeretnék felkelni
S a hónaljszőrödet kergetni,
Úgyhogy térj észhez
És szeress, amíg élhetsz.
:)
2009. dec. 29. 23:15 - írta: imagine14
Vers ez biza
Gyömrő falujából jöttem én
Terepgyakra késve odaérvén
Kit látok itt?
Csak nem A Bosnyák Edit?
De bizony ő volt, bár ekkor nevét nem tudtam
Félve, de tele elhatározással hozzá óvakodtam
Megismertem őt, és lelkemben tűz gyúlt
Akkor már tudtam, ő lesz a legjobb út
Ajj de jött a vörös vész, becserkészett démonian
De én akkor is gondoltam rá, bár titokban
És hála istennek vége lett a vörös vésznek
És újra részese lett életem egészének
Ajj de már megint jött egy csúf Gyöngyhajú lány
De szerencsére ő meg eltűnt, mint az utolsó sárkány
És végre a nagy vallomások napján
Saját titkunkat a másiknak elkotyogván
Egymásra leltünk egy életre
És el sem engedjük egymást örökre
Egy olyan gyönyörű nyár
Ami persze kezdődött Tamiéknál
El se feledhető
Mint pl. egy hülye Esernyő
Július, Augusztus, csak szálltak a hónapok
És a nyári szünet lassan-lassan elballagott
És maradt a sok szép emlék velünk
Gellérthegy, Margit Sziget és az Örs volt a mi helyünk
Óóó és jött a szeptember és Október
Bolond hónapok, nem szereti se állat, se ember
Volt sok költözés, veszekedés, de békülés is
Megtaláltunk mindig a közös hangot csakazért is
Aztán már a November is a nyakunkon volt
Sok hülye táncpróba kavarta fel a port
De a végén egy Gyönyörű Szallagavató és egy csodás névnap
Mi kell még az embernek, ha nem egy BKV-s könyv és egy szabadnap?
És megjött a December
Az ő maga kurva hidegjével
Volt itt karácsony, Wellness meg ilyesmi
De most én itt vagyok újra, és szeretnélek szeretni
Szóval csak ennyit tudok mondani, hogy örülök neked
Te vagy az egyetlen, akivel leélhetem tyúkszaros kis életemet
Ezzel be is fejezem csodás versemet
És tudd, hogy kurvára SZERETLEK!!!
Molnár András az Egyetlen Szerelmem. :)
Szóval igen, volt egy tökéletes napunk Szigetszentmiklóson. :)
2től lehetett átvenni a szobát, és mivel eltévedtünk, pont addigra értünk oda. :D A 14s szobát kaptuk, hozzáteszem a 14 az egyik szerencseszámunk. :D Felkísért minket egy szimpatikus nő, meg közben megismertük a büfést, aki szintén kedves volt, szóval minden jól ment. ^^ Felértünk a szobába, ahol volt egy tv, egy fürdőszoba, egy NAGY ÁGY és mi azt nagyon megbecsüljük ám. :D Öt perc múlva, le is teszteltük. :D Már miután kiugráltam magam rajta. :D Aztán átöltöztünk fürdőruciba és lementünk a pezsgőfürdőbe. :D Nehéz volt a indulás, mert féltünk kicsit xD, de minden kezdet nehéz. :D És végül megtaláltuk. Egy terem benne napozóágyakkal (de fedett volt, szal napsütés nem volt :D) meg egy medence benne a szélén ilyen ülőizével. :D Szóval bevetettük magunkat a meleg vízbe, és ellazultunk. :D Néha bementünk középre, és élveztük a pezsgést.:D Aztán volt mikor elállt a pezsgés, és akk meg kellett nyomni egy gombot és újraindult. :D Hát nekünk nem. xD Mindenki másnak igen, nekünk mozdulatlan volt az egész. xD Aztán mikor meguntuk, akk elmentünk egy másik medencébe, amiben az volt a meglepi, h mire a végére értünk, már Andrisnak is az álláig ért a víz.. :D Én meg rájöttem, h hiába "tudok" - azért az túlzás :D - úszni, mégsem tudok fennmaradni a vízen, ha csak úgy "állok" a vízben. Szóval a vége felé, nagyon kellett figyelnem, h Andris hol van, mert átlagban elsüllyedtem xD. Aztán az a gonosz takarító néni mondta, h ,,úszósapka kötelező" szóval a recepción kértünk úszósapkát, h megnyugodjon a kicsi szíve, holott senki másnak nem volt úszosapija. :D Úgyh kapják be, hülye sznobok. xD Ráadásul mikor kijöttem úgy bevágtam a lábam, h azóta is olyan lila ott a bőröm, mintha rátetováltak volna egy szivárványt. :D Na aztán visszamentünk - akk már nem is volt olyan hideg a víz - és megint úsztunk egy picit, és rájöttem, h én tulképp szeretek úszni, csak hamar elfáradok, meg az átöltözéses macerát nem bírom.. :D Aztán már kezdtem fázni, szóval visszamentünk a pezsgőfürdőbe. :P Ott meg a szívem fáradt el xD szal kimentem és néztem Andrist, ahogy lazul, tök édes volt. :D Aztán úgy döntöttünk h mára elég volt a fürdőzésből - igaziból csak éhesek voltunk :D - és elmentünk a büfébe, ahol kicsit beégettem magam. :D Megkérdeztem, h meleg ételnek tud-e ajánlani vmit, aztán felsorolt egy csomó klassz dolgot, amit én am nem akartam enni és megkérdeztem sajtburger van-e. :D De nem volt. :D Viszont mondta, h csinál nekünk melegszenyát, de ahhoz még várnunk kell míg kiolvad kifli. Hát valahogy azért csak eltöltöttük azt az időt. :D Aztán lementünk, de még addig is várnunk kellett, míg elkészült a melegszenya, de már majd éhen haltunk. De mégérte várni rá! Kurva nagy és finom volt. :D Nem is bírtam mind megenni. :D Végeztünk a vacsival és mentünk fel, sziesztázni. :D Én elaludtam míg Andris nézte a hull a pelyhest, aztán megnéztük a reszkessetek betörőket. Aztán jött egy kis lélekápolás, aztán alvás. Közben rossz volt, h nagy az ágy, mert olyan messze lett tőlem Andris, h hiányzott. :( Aztán reggel veszekedtünk, aztán kibékültünk, aztán nekiláttunk a dolgunknak, de technikai problémák miatt ez meghiúsult..:D Aztán késésben lementünk reggelizni, ismét bezabáltam mint egy ló :D, aztán pakoltunk és mentünk. :) Szóval gyönyörű volt, akkor is, ha volt benne rossz. :)
Köszönöm ezt a csodás napot.
Szeretlek. :)
2009. dec. 14. 22:53 - írta: imagine14
http://www.youtube.com/watch?v=L--cqAI3IUI&feature=fvw
Wouldn't it be nice if we were older
Then we wouldn't have to wait so long
And wouldn't it be nice to live together
In the kind of world where we belong
You know its gonna make it that much better
When we can say goodnight and stay together
Wouldn't it be nice if we could wake up
In the morning when the day is new
And after having spent the day together
Hold each other close the whole night through
The happy times together we've been spending
I wish that every kiss was never ending
Oh Wouldn't it be nice
Maybe if we think and wish and hope and pray it might come true (run, run, run)
Baby then there wouldn't be a single thing we couldn't do
We could be married (we could be married)
And then we'd be happy (then we'd be happy)
Wouldn't it be nice (ba ba ba ba ba ba ba ba)
You know it seems the more we talk about it
It only makes it worse to live without it
But lets talk about it
Oh, wouldn't it be nice
good night my baby
sleep tight my baby
good night my baby
sleep tight my baby
good night my baby
sleep tight my baby
good night my baby
sleep tight my baby
Legszívesebben egy hegy tetején levő kis házacskában lennék veled, egy kandalló mellett ülve és teát iszogatva. És közben John Lennon énekelné, h képzeld el, hogy az összes ember békében él.
http://www.youtube.com/watch?v=okd3hLlvvLw
Nem tudom mit csinálunk rosszul, mikor egyértelműen szeretjük egymást.
2009. dec. 5. 22:25 - írta: imagine14
http://www.youtube.com/watch?v=zkobH1sr0cs&feature=player_embedded
Akkor is, mikor nem hiszed el.
Give a little time for the child within you,
Don’t be afraid to be young and free
Undo the locks and throw away the keys
And take off your shoes and socks, and run you
La, la, la...
Give a little time for the child within you,
Don’t be afraid to be young and free
Undo the locks and throw away the keys
And take off your shoes and socks, and run you
Run through the meadow and scare up the milking cows
Run down the beach kicking clouds of sand
Walk a windy weather day, feel your face blow away
Stop and listen: Love you
Roll like a circus clown, put away your circus frown
Ride on a roller coaster upside down
Waltzing Matilda, Carey loves a kinkatchoo
Joey catch a kangaroo, hug you
Dandylion, milkweed, silky on a sunny sky
Reach out and hitch a ride and float on by
Balloons down below blooming colors of the rainbow
Red, blue and yellow-green: I love you
Bicycles, tricycles, ice cream candy
Lollypops, popsicles, licorice sticks
Solomon Grundy, Raggedy Andy
Tweedledum and Tweedledee, home free
Cowboys and Indians, puppydogs and sandpails
Beachballs and baseballs and basketballs, too
I love forget-me-nots, fluffernutters, sugarpops
I’ll hug you and kiss you and love you
La, la, la...
Love you
2009. dec. 1. 22:20 - írta: imagine14
Honnan is kezdjem? Talán az eleje jó lesz. :P
9.00 - ,,Well, you done, done me...."
PUFF!
Ébresztő lecsapva. :)
10. 00 - ,,Well, you done, done me..."
PUFF!
Na jó, keljünk fel. :P
Morci kedv, mert féltem a naptól. Fürcsibürcsi, aztán kaja, majd fél 12kor neki is álltunk (mmint Anna) megcsinálni a hajam, hozzáteszem egyre kellett ott lennünk, ezért délben el kellett volna indulni. :D Így idegességem még jobban fokozódott, főleg, h Andris állandóan röhögött rajam és azt hittem azért mert csúnya lettem, aztán később kiderült, h azért nevetett, mert édes voltam, de a későbbi eseményeket majd később. :D Végül fél egyre elkészült a hajam, mindenki közölte a családból, h jó lett, szal kicsit megnyugodtam, majd mikor egyre odaértünk, akkor nyugodtam meg teljesen. :D
Egykor próba, megpróbáltam begyömöszölni a fél csomag vattát a cipőmbe, ami próba közben ki is esett xD. A próba egyébként jól sikerült, beállítottuk a térformát meg hasonlókat műveltünk. Mikor ezzel végeztünk mindenki ment a maga dolgára, én személy szerint beültem a nézősorba, Andris hozott nekem sajtos cipset és Nestea-t és néztük a többi osztályt. :)
Ötkor, miután Andrisék szalagtűzés próbát tartottak, elmetem átöltözni, mert már be voltam sózva, persze a végeredmény az lett, h én voltam az egyedüli, aki már a keringős ruhájában volt, de no problem, legalább mindenki dícsérgetett, h milyen szép vagyok (ami nagyon jól esett, be kell vallani :D). Andriscsalád hamar meg is érkezett, mert azt hiték 5kor kezdődik, így Annának volt egy órája, mikor kisminkelhetett. :D Először nagyon megijedtem, h csúnya vagyok, de aztán megnyugodam, sőt mikor hazaértünk, bele is szerettem magamba. ^^
Lényeg a lényeg, h vagy fél órát álltunk a hidegben, és vártam Esztit, közben egy csomó dícséret nekem ütközött. :D Például jött szembe egy néni, rámnézett és ilyet szólt: ,, Te hihetetlenül gyönyörű vagy!" xD Tök édes volt! :D:D
Aztán 6kor elkezdődött, nem volt mese. :D A szalagtűzést néztem az ajtóból, és iszonyú büszke voltam az én édes TiTTámra ^^, aztán elmentem segíteni a lányoknak az öltözködésben. Nem sok hasznomat vették, de azért igyekeztem... :D
Ott álltunk az ajtó előtt, számoltuk a létszámot és izgultunk. És egyszercsak már benn voltunk. A csarnok tömve tele emberekkel, akik nézték, ahogy prögünk-forgunk. De nem. Nem rontottam el!! HAHAAA. :D Sőt, élveztem is. :D Volt egy - két bizonytalan lépésem, de hamar belejöttem, még szinte élveztem is, h néznek. :P Egy csapatnak éreztem magunkat. :) Akkor is, ha csak pár hónapra szálltam be. :) És megcsináltuk, és nem rontottunk, és meghajoltunk, hatalmas tapsot kaptunk, majd kimetünk, és mindenki örült a másiknak, mert megcsináltuk. Együtt.
Aztán felmentem Esztiékhez és Andris osztálytáncát már onnan néztem. Olyan édes volt. :) Az egész nagyon aranyos volt, annyira koncentráltak, nagyon édik voltak. :) Aztán lementem hozzájuk, vártam, h átöltözzön és végül mentünk a gyertyás felvonulásra, ahol a végzős évfolyam és a partnereik vonultak be a sötét terembe. Az egyetlen fényt, a mécses adta, amit a kezükben vittek. Közben szólt a Halleluja és olyan megható volt az egész, h csak szorítottam Andris kezét, mint az őrült, és néztem rá, és mondogattam, h mennyire szeretem, és tudtam, h ő is, és szerettük egymást nagyon és könnyeztünk. :) Aztán felnyújtottuk a gyertyákat és elfújtuk.
Aztán kivonultunk, és kezdődött végzősök - szülők tánca. :)
Lecsaltuk Andris apukáját és keringőztem vele vagy fél percet. :D De azért jó volt, csak vhogy nem sikerült. :D
Átpasszolt Andrisnak és keringtünk egy kicsit. :D Majd elindultunk az öltözőhöz, de félúton megakadtunk, mert muszáj volt ölelkeznünk, nem bírtuk megfékezni a szeretetünket. :P:) Így hát leültünk és ölelgegettük egymást és közöltük, h együtt akarjuk leélni az éleünket. :)
Mikoris meghalottam a kedvenc számoom és be kellett mennünk keringőzni mégegyet. :) Ami fantasztikus volt. :)
Csak közben elfelejtettük, h Andris szülei várnak ránk, úgyh miután átöltöztünk meglepődtünk. Legalábbis én. :D És sajnos TiTaMita elvesztette a csokornyakkendőjét meg az öltönygatyóját, szal aki lenyúlta, azzal közlöm, h féljen, mert az én haragommal kell szembeszegülnie!!!!A megmaradt ruhákat odaadtuk Anrisszülőknek, akik hazamentek, mi meg indultunk afterpartyra. Egy bkv buszt bérelt az osztály, amiről majdnem lekéstünk Titával, és már kezdtünk örülni, mert nem is akartunk menni. Aztán mégis megszöktünk. Mert mi csak úgymond kettesben szerettünk vola ünnepelni. :)
Titta. Szeretlek. És te vagy az én legszeretetteb szerelmem a világon. :) És leszarom, h nyálas vagyok. :D Szeretlek. :)